|
Figyelmed és féltésed üvegbúrát varázsolt
körém, hogy sérthetetlen legyek. A szerelem
így idegenített el mindentől a világon.
Aztán megszerettetted a világot velem.
Ha nem vagy itt, elnyúlok árnyékod delejében,
s mosolyod vadméz-ízét viselem ajkamon.
Te vettél rá, hogy lényem határait átlépjem;
azt hiszem, hogy lebegni tudnék, ha akarom.
A szoborcsarnokom vagy, és örökös balettem;
ha rémálom szorongat, te jössz karddal kezedben,
mint Szent Mihály arkangyal az éjben s szétvered
a sárkányt. Most tíz éve kerestem a témákat;
ma a témák keresnek, űznek s utamba állnak.
Forrás fakadt belőlem: túlcsordulok veled.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A rovás
"Kimozdult a kapufélfa, Bandi te!
Mi vágta föl...
» Egy Csillag nevű ifjacskáról
Csillagom! oh bár ég vólnék mikor égbe...
» Losonczi Anna nevére
Lelkemet szállotta meg nagy keserűség,
Csak...
» Szerelem
Hadd nézzem édes arcodat,
a szigorút, a...
» Sonett
Dalok, mik éjszakáknak bús méhében fakadtak,
Sza...
» Ha láttad volna...
Ha láttad volna, hogy bámultak
Barátaim: a...
» Hogy mondjam el
Hogy mondjam el, hogy úgy szeretlek,
mint feslő...
» Egy úrilány portréja
Szép arc, kacér mosolyú, barna szem,
karcsú...
|
