|
Vonásaid, melyek véreddel egyek,
közös ősvérrel minden emberben,
jól láttam én, és éreztem, elveszek
áradatodban szunnyadva csendben.
Vinnél csak még a játék kapujába:
sötét poharak, vak dobókockák,
csak még a mézes végső szók útjába,
hadd feledjem mindjük álom voltát.
Dől a fal, kivész a faj általában,
az állatkiűző Ádám hada,
oly sok légió és isten nyomában,
álmok ők is - egyszer még ő maga.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Esti séta
Az út az esti sétán
lassan sötétedett,
köröttem...
» Csábitás
Fehér az arcod, mint a hó,
A lelked színe...
» Add a kezed
Add a kezed, így szépen, csöndesen,
Nyugodtan...
» Ha magányos fa leszek
Ha magányos fa leszek,
árnyékomba hívlak,
te...
» Clotilde
A kökörcsin a harangláb
A kert mélyén...
» Jöjj, Léda, megölellek
Szemed szomoru és gonosz,
Két mély gyehenna-fész...
|
