Nem válhatunk el

Hiába akarlak kitépni magamból,
Örök rendelés háncsa kötöz;
A lelkek kertésze lelkembe oltott,
Nemes ágat vadon fa tövihöz.

Hiába akarlak letörni szivemről,
Belémhegedtél mélységesen,
Nem vethet ki fölsebzett rostjaimból
Ezer kétségnek vihara sem.

Csak az, hogy te is élsz e szikes világban,
S hogy tudlak, s hogy szabad gondolni rád,
Leverte álmaim vackor gyümölcsét,
S elűzte a képzelet hamis madarát.

Csak az, hogy az emlékezés viaszában
Őrizhetem arcod vonalait,
Kifakasztotta szerelmem alvó lombját,
Hogy zúgva tört föl az eleven napig.

Örök életben és örök halálban
Élsz bennem és élek benned én, -
Nem válhatunk el... ó, le ne hervadj,
Drága virágom: remegő remény!