|
Micsoda áram zuhog át rajtunk!
Mint villanyvezeték
összesodort két különnemű szára:
lobogunk egybefonódva
s kigyullad a lámpa:
vágy és gyönyör -
soha csömör,
egy pillanatra sem.
Húsz éve már pillantásodra pendül
megfeszült idegem.
Nélküled a föld mint távoli bolygó
forog süketen, betegen.
Fény és sötét, páncél, mi véd:
ez vagy, s a tiszta öröm,
mely átölel, nem enged el,
nem enged, bármi jön…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Elválás
Itt a bucsúperc: válok. - Nem szabad!
Leomlok,...
» A tavasz
A tavasz rózsás keblét kitárva,
Száll alá...
» Csábitás
Fehér az arcod, mint a hó,
A lelked színe...
» Gyakran eljön
Éjjel meglátogatott.
Azt mondta: szeret engem....
» Te kis virág...
Te kis virág, kit ő tépett le nékem,
Már...
» Várjon
Nem, nem. Rúzsos lesz. Auu, ne bántson.
Engedje...
» Vágy
Oh végre, végre-valahára
Itt a mosolygó...
» Alkony felé
Nem sok, ami időmből hátra van,
Szeress,...
» Babona, varázs
Nem szánom én az ostobát,
kinek üres a mennyek...
|
