|
S megint a gyepszegélyes homokút,
aztán a tág kép, föl, a réten át,
aztán, mint húsz évig, a sok virág,
aztán a remény, hogy tán, éppen úgy,
mint egykor, elém szalad: újra búg
a gerle, szív suttog és minden ág:
őt jelzi az édesedő világ
(bár, mint a tavasz, az is szomorúbb:
tudja, hogy játszik)... Aztán domb, kövek,
aztán a végső hajlat, sietek,
aztán a jázminsor a rács megett,
aztán háza teteje, ablaka,
aztán egy kis kéz, aztán ő maga:
aztán a Nem, a Most Sem, a Soha.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Most a szív
Most a szív nyugodni vágyik,
Szenvedélye...
» Ne sértsd meg...
Ne sértsd meg azt, akit szeretsz!
Egy durva szó...
» Két nyárfa
Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem...
» Vallomás
úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele...
» Kérdések
Miért van az, hogy aki mélységedbe láthat,
Aki...
» Az én szívem
Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik...
|
