Szívem, ha majd a vándor-útra lépve
utánad nyújt'nám árva-két kezem:
a hosszú útra eljönnél velem?
Amerre én megyek,
a róna arra nem dalolva vár:
ott már az ősz varázsa megjelent,
és a kacagást letarolta már.
Mert ott az út köd-óceánba vész,
s eretnek-váddal vár a Golgotán,
s ki arra tér: végső szív-dobbanásig
tűz bélyeget visel a homlokán.
S vajon, ha egyszer hajt a Sorsom:
harcolni vérvirágos tengeren,
szeretni fogsz-e úgy is, kedvesem?
S vajon, ha majd megismered az utat,
s döbbenve látod: mennyi, mennyi vész;
utatlan végtelenbe elkísérsz?
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Virágnak mondanálak Virágnak mondanálak,
A rózsa, liliom,
Mint egy...
» Szerelmünk éneke Ha sátrat ver az éj, bekopogok hozzád
mint...
» Magammal cipelem a szívedet Magammal cipelem a szívedet (az én szívemben
cip...
» Midőn rám leltél Midőn rám leltél, kedvesem,
kicsiny voltam,...
» Csak téged Úgy mondom néked, mint egy leckét,
mert...
» Epilóg Letelt a hét év. Véget ére
A bús hollandinak...
» In aeternum Amit megírtam sok, sok év előtt,
Látom, valóra...
» Szerelem Ma békésen lefektettem az alkonyt,
s a...
» Hunyhat a máglya Hunyhat a máglya
Ezek a szomorú, vén...
» Feleségek felesége Feleségek felesége,
Lelkemadta kicsikéje!
Jer...
|