|
A liljomokba ritka mámor:
fehérek, kényesek, finomkák.
Kelyheiket körülrajongják.
Ezüstjük tán a Nap porából.
De, meglegyintve nyárszakától,
holt szirmaik a kertre ontják.
A liljomokban ritka mámor:
fehérek, kényesek, finomkák.
Megrészegülök, valahányszor
emlékszem, hogy magukba oldták
a lelkemet s mily messzehordták
révületükben, égi szárnyon...
A liljomokban ritka mámor.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tizenkét vallomás, utószóval
Egy éve hogy nem írtam verset néked,
s a kék...
» Őrlegény
Csipős az éj és a huszár
Busan lép fel s...
» A' Le-szált Galambhoz
Ne menj szelíd Galamb, ne menj előttem,
Nem...
» A sonetto
Hespériának szent virányain
Hallám az ifjút...
» Vágy
Királyi kertben liliom sóhajtoz.
Felhő...
» És egy mosoly
Az éj sohase teljes
Higgyétek el ha mondom...
» Búsúly szivem érted, hivem
Búsúly szivem érted, hivem,
Hogy tőled...
|
