|
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő bánatoknak halk léptű hirdetői!
Bús kővé merevülnek palástom dús redői,
Szép, szózatos szoborrá az asszonyt-váró leplek.
A szívem oly szerelmes, oly bánatos és női,
S a lankadt szárnyu vágyak esténként úgy belepnek.
Óh, tőlem messze szálltak a kacajok, a kedvek,
S meddő kezekkel járnak az élet magvetői.
Szonettek, holt leányok, bús szivemből fakadtak,
Virágosan feküsztök, fehéren, dermedetten,
Mint holt kezek, szegények, mik mindent odaadtak.
Belőletek mi pompás sírboltot építettem
Pár elhervadt virágnak, vágyaknak és szavaknak,
És reszkető kezekkel alávésem:
Szerettem...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A kedveshez
Emeld szived a csillagok fölé:
Szunyogdöngés...
» Babona, varázs
Nem szánom én az ostobát,
kinek üres a mennyek...
» Napfény és szerelem
Fehér felhőcsapat vonul nyugatra,
a nedves égre...
» Szerelem
Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol,...
» Virágos ág ...
Virágos ág az asszony élete
tavasszal könnyű...
» 21. portugál szonett - Mondd újra
Mondd, újra mondd, és még egyszer - s...
» Szerelemhez
Kertje csendes alkonyában,
Míg csapongva zúg a...
» Szerelmes vers
Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll...
|
