|
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégse hallható,
mert zsongva, súgva és zenélve
halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem zordon árnyat
egy hófehér szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mint angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul
halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szerelem nélkül
Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze...
» Tükrök törvénye
Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást...
» Két karodban
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két...
» A hatodik szonett
Mikor - egy éve - rajtad csüggni kezdtem
túl...
» Első hó
A pelyhes áll,
Szép urfinál
Oly édes...
» Szerelem
Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol,...
» Keserű élet, édes szerelem
Másnak szívem mindig jót kivánt,
S engem mégis...
» Asztmás vasárnap
A környéken harmonika,
koronként könnyel...
» A tavasz
A tavasz rózsás keblét kitárva,
Száll alá...
» Nagyon közelbe kerültünk
Kezdetben tán nem is hevültünk
S mégis:
Szép,...
» Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz...
» Mire megjössz
Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő...
|
