|
A vén díványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.
– Ó Nap, a csókod új életre kelt,
Ha simogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.
Maradj örökre – éjszaka lesz, félek,
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ifjú szerelem
Nem jobb gyönyörre kelni fel,
Mint űzni éjen...
» Délelőtt
Szeretem ezt a szürke szoknyád.
Vedd fel...
» ?
Lángoszlopként
Állok előtted oh leány!
'S mint...
» Szeressük egymást
Mosolygva várom azt a perczet,
Midőn láthatlak...
» Tenger és alkonyég között
Tenger és alkonyég között
a szerelem...
» Sasok szerelmi harca
Folyó partján haladva (reggeli sétán),
a légben...
» Gyönyör
Ott hagytak bennünket éjszakára, egy fehér,...
» Ha...
Ha oly végtelen szeretsz, ahogyan én,
és...
|
