|
A szived majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,
oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.
S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati
nyöszörgés kinlódik elő,
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfuj, mint pókhálót a szél.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ezüstnyelű aranykalapács
Először csak a páholyodban,
a páholyodban...
» Élet szeretője
Rossz szerelem ez a miénk
S aligha még rózsát...
» Mert sehol se vagy...
Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek,
nap,...
» Ad notam W.S.
Álmod ajtajában álldogálsz,
álmod ablakában...
» Egy lány felett
Kórágyon fekszik a' leány,
Virág között olly...
» Az én szerelmem...
Az én szerelmem nem viharzó tenger,
Nem hajtja...
» Vonásaid...
Vonásaid, melyek véreddel egyek,
közös ősvérrel...
» A kedves halála
A férfi csak ezt tudta a halálról:
hogy elvisz...
» Lábnyomok
Fiatal voltam. Hazavittelek
az erdőn át a...
|
