|
Olyan a szoknyád, mint nyiló virág,
És minden szirma kényeskedve lebben.
Kivűl minden hiú szin, ámde ebben
Mélyen rejtőznek uj életcsirák.
A két kezed: fehér galamb, ha rebben,
Körülröpdös, s ha már pihenni vágy,
Csipődre ül, mely ringva óh mi lágy:
Afrodité se ringathatta szebben.
Tüzes szived ver boldogan, vadúl.
Ha tapsok riadója száll feléd,
A vágy illatját harmatozza rád ez.
Az ifjú szive tűzre, lángra gyúl,
A moralista csóválja fejét,
S elkomorodva néz reád a vates.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szilvafa
Sokáig álltam, sokáig álltam
a szilvafák...
» Vallomás
úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele...
» Ó ne sirasd
Ó, ne sirasd, hogy gyönge voltál
S egy...
» Sohasem
Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt...
» Olvadó jégvirág
Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a...
» Ajánlás
Mit akarok? - Hiába minden.
Sohsem érezted...
» Elejtetted a napot
Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap...
» Szemrehányás a tengernek
Vagy adtál volna viharos erőt
Mely mólót...
|
