|
Újra látom a te lassú szádat
(a tenger éjjelente feléje zúdul)
és csípőid kancáját látom
vonaglani éneklő karjaimban
és látom, amint sodorja tested az álom:
újra s újra kivirulsz és száz halálba hullsz.
És a kegyetlen magány,
mit felfedez mindenki magában, ha szeret,
végtelen sírgödör már:
elválaszt tőled örökre.
Messze vagy, édes, akárcsak egy tükörben.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mesélgetek az erdőmnek
Te még nem vártál. Korán jöttem.
Nincs még...
» Nelli
Hát a szerelem szent lángja
Csak ily...
» Jegenye lelkem
A sors megrázta lelkemet,
Mint a vihar a...
» Búcsú B...től
Mégysz édesem, ah de elfeledni
Nem fogsz te,...
» A névtelen kedvesnek
Azt mondtad, eljössz s nem vagy itt,
nincs...
|
