|
Eredj, ne lássam itt többé tekinteted,
Az éjnél távolibb és édesebb szemed sem,
Arcod, melyet a nap aranyfénnyel szegett -
Mosolygó és hazug ajkadtól is menekszem.
Csak menj, ma este hagyd magára vágyamat,
Mi rajtad izgató gyönyör volt - szenvedés lett.
Távol meleg, csalárd karodtól, szép, szabad
Mezőn szunnyadjak el, hol mentaszag becézget.
S feledve mind a kínt, mi tőled rámszakadt,
Hunyt szemmel hallgatom, unt ésszel, bölcs szivemmel,
A fénybe és árnyba vont ezüst bükkök alatt,
Midőn a lomb között halk szél fuvalma leng el.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A nóta vége
Azt mondod: rossz volt, megveted,
Találsz te...
» Nem engedték...
Nem engedték hogy megcsókoljam,
mikor hosszú...
» Tavaszdal
Darvak röpülnek át
Kinyilt folyók felett,
Hirde...
» Kegyvesztett bűbáj
Nem kell már, csak aminek neve van
s pontosan...
» A Dunán
Folyam, kebled hányszor repeszti meg
Hajó...
» A búcsúzó szerelem
Nincs több, mint két ezredéve,
A szerelem itt...
|
