|
Nem lankadt el szerelmem, drága kincsem
s mint rossz bor, nem tört meg a láz, a hév.
Kezem még rád vár, hogy ajkamra hintsen,
mint hűs italt, mit őrzött sok-sok év.
Én vágyaim tüzével, melyet ismersz,
behúnyt szemmel felékesítelek.
Akárhol élsz: te szent gyökeret itt versz,
e messzi ágy mélyén is rádlelek.
Cserepes ajkam fuldoklón lezárom,
mint akkor, a kis pesti rossz szobában,
hol jázmin-térded fénykörébe szálltam.
Dicsőülten karom épp úgy kitárom,
lángzó ruhád épp úgy libeg e kézen...
S öklöd drága ütését épp úgy érzem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Csak ne mosolyognál...
Csak ne mosolyognál
Rám oly édesen,
Hogy...
» Vágy
Egy szent, egy égi csókot esd - leányka!
Zajongv...
» Eltüntél, mint a szép nyár...
A páholy csupa fény volt:
Az első emelet.
Kacér...
» Szomorú indulat
Mi kesergő sok gondolat
Terheli bús fejemet?
Sé...
» Népdal
Ezer csillag ragyog, fénylik odafenn.
Csak az...
» Ha félelem fog el
Ha félelem fog el, hogy meghalok
s nem aratom...
» Az erdéli asszony kezéről
Ha szinte érdemem nincs is arra nékem,
hogy ő...
» A virágnak megtiltani nem lehet...
A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne...
|
