|
Bár holtra metszé kertész görbe kése,
Még édesíti a fanyar szobát,
S a hűs homályon úgy remeg tovább
Illatja, mint halk húrok reszketése.
Ám olykor egy-egy függöny rezge rése
A lila fürtön arany fényt dob át,
S felgyújtja, mint egy nagy, kevély opált,
Melynek szikrázva szédít színverése.
Ó, én szerelmem, kit sok ferde kés
Már halni vágott: bú és szenvedés,
Ó, édes emlék, te is így jelensz meg:
Olykor: sóhajtó illat, hűs zene,
És olykor: tágranyílt opál szeme
Egy-egy felfénylő, drága, ritka percnek...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Céliához
Szemed ha csak koccint reám,
téged köszönt...
» Vaskohó
Erdő szélén,
a hegy tövében
sistergő...
» Mi a szerelem?
Süldő poéták, bikficek,
Ugyan ne csiripeljetek
...
» Quattrocento
Templomi csöndben,
hol örök-mécs lobog
s...
» Néma vád
A szemem is lehúnyom,
Ne lássam bánatát,
Akiért...
» Fánnihoz
Ha mikor napjaim homályba borulnak,
Ha víg...
» Köszönöm, köszönöm, köszönöm
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban...
» Kit szeretek?
A gyöngéd lelkü asszonyt,
Csak azt tudom...
|
