|
Mondod: az ég… és felnézel az égre
És mondanád: borongós vagy derült –
Már látom szívem, amint elterült
Az utcasárba, a lábad elébe.
Mondod: az ég… és felnézel az égre.
Tépik szívem kis acélsodronyok;
A szerelem nő és a vér csorog;
Látatlanul megy az ügyecske végbe.
S azóta dédelgetve óv a lelkem,
Azóta szörnyen szenvedek miattad
S a szó miatt, mely megaláz és felken.
Az ég… minden bűvöd ez egy szóban kicsattant
S bár látom, látom, vak vagyok és dőre.
Ujjongva roskadok a lábadhoz, a kőre.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Nem volt nekem, szőke kis lány...
Nem volt nekem, szőke kis lány,
Egyebem a...
» Virág, virág, virág
Az ágyék és a mell a száj s az izgatott
kezek -...
» Csalfa sugár
Kis bokor, ne hajts még,
Tél ez, nem...
» Figyelmed és féltésed...
Figyelmed és féltésed üvegbúrát varázsolt
körém,...
» Mese egy leányról
Fényes bálon, farsang volt épen,
Csodáltam meg...
» Jennyhez
Ajkid miként piros virág,
Szemeid mint sötét...
» Nosztalgia
Látod ott azt a kis felhősóhajt?
A nap bíbora...
» Félelem
Szeretlek. Nincs rá szó, nincs rá mozdulat.
A...
|
