|
A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Vágy
Hol vagy fennrepeső szép pillangója velőmnek?
me...
» Várjon
Nem, nem. Rúzsos lesz. Auu, ne bántson.
Engedje...
» Örök bú
Tódul a felleg; barna éjbe vonja
A látkört,...
» Egy szó
Ha a megsértett szenvedély
Szivemben föl nem...
|
