|
Tódul a felleg; barna éjbe vonja
A látkört, búsul a sötét vidék.
Sötét e szív is, hű szerelmem honja,
Reá a bú gyászfátyla szöveték.
Nem bírva terhét, a felhő könyekre
Fakad, s a rózsa gyüjti gyöngyeit.
Megtelt e szív is, könyeim peregve
Áztatják arcom hervadt díszeit.
Színekkel tarkaékesen szivárvány
Ragyog keletről, szép derű jele.
Borúm örök, haj, lánykám nem mosolyg rám
Szivárványként, hogy földerítene.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Beteg vagyok egyetlenegy szótul...
Beteg vagyok egyetlenegy szótul,
Fáj a szivem,...
» Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol
Úgy közeledem hozzád, lopva, félve,
szívenütő...
» Egy szó
Ha a megsértett szenvedély
Szivemben föl nem...
» Azóta várlak
Mikor a hervadt falevél
Lehull, bágyadtan,...
» Vársz-e?
Mikor virágot hajt a rózsa,
Madár siet...
» Álmok szőnyegén
Az álmaimból és reményeimből
szines, süppedő...
|
