|
Hajnalban a mezők füve harmatozik;
nap kél; nehéz fejem búsan darvadozik;
harsányhangú madár vígan kiáltoz itt,
de búm nem változik.
Sem penig, ha est jön, világ borultában,
mikor álmatlanul az Duna martjában,
távol pitymallatnak sanyarú vártában,
ülök az éjtszaka csillagos sátrában.
Néked mit vétettem, hogy már nem akarod
szerelmem? Mást ölel téjszín fehér karod;
hajad szép függönyét most másra takarod.
Én fene mándrucnak fogait kiállom,
csatákban véremnek hulltát nem sajnálom
s gyenge lány miatt lesz keserű halálom.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Olvadó jégvirág
Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a...
» A visszajáró májusok
Minden úgy igaz, ahogy régen:
Vannak visszajáró...
» Szerelem
Míg egy ábrándos, kékszemü leánykát
Látok...
» Korszerűtlen ének
Tudom: ma zengőn szerelemről szólni
bűn s talán...
» Két boldog ember
Üde harangszó simul az erdőn:
Vig kacagása...
» Boldogság
Hol vagy, hol vagy életünknek
Szép tündére,...
|
