|
Tél van, hólepte szép fehér hideg tél,
elmúlt a földről bűbáj, szín és élet,
Csak csöndes álom - s vágyak végtelenje,
mely tetszhalott szívemben újra éled.
Miért vágyódnék fakadó tavaszra?
miért várnám a rózsa felnyílását,
Mért áhítnám az élet tünde fényét,
ha már előre látom elmúlását?
Magányos szívem néha visszadobban
más szív vigasztaló gyöngéd szavára,
Mit ér, mit ér, ha édes szeretetnek,
gyöngéd vigasznak keserű az ára?
Mit ér, hogy van még nehány jó barátom,
hogy szívem érez, hisz, remél, szeret?
Ha úgy is mind, mind elszakadnak tőlem,
mint őszi fáról hervadt levelek.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Étellel, csenddel...
Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig...
» Magunkba
Engedelmesen sietnek utánam
nem űzöm őket nem...
» Hang a lenmezen
Most itt van Ő, a hangját hallgatom,
milyen...
» Téli rege
Hamvadó tűz mellett ülök a szobában,
Álmodásra...
» Agglegény-nóta
Azt se tudom, mit csinálok,
Ugy meguntam a...
» Predesztináció
Ez így rendeltetett:
Hogy ne lehessek soha...
» Ultima ratio
Hogy mért hervadnak a virágok? -
Ne kívánj...
» Láthatatlan koszorúk
Messze van a sírod tőlem
S talán el is van...
|
