|
Tarkómon jobbkezeddel feküdtem én az éjjel,
a nappal fájhatott még, mert kértelek, ne vedd el;
hallgattam, hogy keringél a vér ütőeredben.
Tizenkettő felé járt s elöntött már az álom,
oly hirtelen szakadt rám, mint régesrégen, álmos,
pihés gyerekkoromban s úgy ringatott szelíden.
Meséled, még nem is volt egészen három óra,
mikor már felriadtam rémülten és felültem,
motyogtam, majd szavaltam, süvöltve, érthetetlen,
a két karom kitártam, mint félelemtől borzas
madár rebbenti szárnyát, ha árnyék leng a kertben.
Hová készültem? merre? milyen halál ijesztett?
Te csittitottál drága s én ülve-alva tűrtem,
s hanyattfeküdtem némán, a rémek útja várt.
S továbbálmodtam akkor. Talán egy más halált.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szemrehányás a tengernek
Vagy adtál volna viharos erőt
Mely mólót...
» Magdolna vár
"Ne menj tovább. Hűs már az este.
Az utakon...
» Tele van a kert virággal...
Tele van a kert virággal,
Vígan csattog a...
» Kincspalotám
Van egy kis kéz: kopott a selyme,
És mégis,...
» Elejtetted a napot
Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap...
» Ezüstnyelű aranykalapács
Először csak a páholyodban,
a páholyodban...
» Merengés
Veszedelmek, veszedelmek!
Mikor hagytok már el...
» Aranypénz-térdű szerető
Aranypénz-térdű szerető,
muzsikás, lángsisakos,
...
» Első szerelem
Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak,...
|
