|
A szenvedély, mely a mulandó izmot
vaspántként kapcsolta testünk köré,
hogy megízlelvén őrizzük a titkot:
egy pillanatra sorsunk istené,
a szenvedély majd elmúlik. A boldog
percek, az éj, a kéj már senkié.
Heverünk torzan, mint a páros szobrok,
ha tömbjüket az idő széttöré.
De jönnek majd új közös kapcsok, láncok,
megtartóbbak, mint minden karolás:
futnak arcomon, arcodon a ráncok
s majd fonalai őszülő hajaknak
tanítják, mi az összetartozás,
amelyet ketté Isten sem szakaszthat.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A házasságról
Nagy szeretet vagyon, és házasság nincsen az...
» Akarsz-e játszani?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e...
» Az én menyasszonyom
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De...
» Veled vagyok
Érzed, ha gondod, bánatod van
szólok hozzád,...
» A boldogság
Most jázminos lugasban,
E nyári hűvös...
» A szerelem meghatározása
Szerelmem oly nemes szülött,
mint tárgya...
» Hűség
Vinném vidéked,
a szegénységed,
könnyű teher,...
» Veled vagyok
Előtted megyek,
te én előttem.
A koranap...
|
