|
Zuhantál és elkaptalak,
ruhád csücskénél és a vak
mélységbe fejjel lefelé
csüngtél és én tartottalak,
a rácsnak rogyva, görcsösen,
öt ujjal, kínnal és dühvel.
Egyetlen szörnyű akarat
volt bennem: nem engedlek el!
És megvirradt és este lett
és jöttek őszök, tavaszok
és még mindig tartottalak
és már harmadszor havazott
és még mindig tartottalak
és súgtam lázas szavakat
és az öt ujjam majd letört
és a ruhád szakadt, szakadt.
Hogy volt tovább, nem is tudom.
Egyszer csak elmúlt az egész.
Kiszállt belőlem az a láz,
az a vad, gyilkos rettegés.
Itt állok az erkélyen és
az élet zúg a körúton
és a felhőkbe nézek és
nem is tudom... nem is tudom...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Litániák
Lia, a messziségen,
mint holló, fönt az...
» Fiatal szerelem
A szeme kék, a haja gesztenye,
ajkán gúny, mint...
» Azt mondod...
Azt mondod: egy őrangyalt ád az Isten
Minden...
» Mező
A vén diófát fejsze ölte meg,
a gyöngyvirág...
» Mentség
Mondod, lány, hogy bizony már
Sokszor valék...
» Rónaságon
Rónaságon álló
Terebélyes tölgyfa
Mindig nő,...
» Barcarolle
A tengeren mily tiszta fénnyel
Csillan az édes...
» Immortel
Én kedvesem, ha majd a hűvös ágyon
Némán...
» Fehérfüggönyös szoba
Az elsötétülő szobák
Lázas, mély bánatát ki...
» Nászinduló
Kisirt szemekkel ébred rám a hajnal,
Sötét...
» Kora-tavaszi éjszaka
Kora-tavaszi éjszaka.
Alszol - a takarón...
» Szerelem édene
Eszemadta kisleánya, gyöngyalak,
Hej, mióta...
» Siess...
Siess. Az út, amelyen állasz,
sötét kérdésre...
|
