|
Az út, amelyen hozzám jöttél,
lábad nyomát nem őrzi már.
A szomszédasszony rég elfelejtett,
bár ajtajába még kiáll.
Szobámban újra alszik minden,
a vázában már nincs virág,
s kezedre nem vágynak remegve
az ablakban petúniák.
Már nem miattad gyúl vörösre
a fény, mely hozzám becsorog,
s az este omló kék haján már
nem villan fehér mosolyod.
Csak én foglak még néha kézen,
ha nem lát senki, s úgy megyek,
lehunyt szemekkel, álom-szépen,
a csillagok felé veled.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Orgonafa
Orgonafa kék virága
kihajlik a kert aljára
Biró...
» Neked
Jöttél színarany éjnek
jöttél fekete...
» Köszönöm, köszönöm, köszönöm
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban...
» Ősszel
Beteg, hervadt az őszi táj,
Minden nyomon...
» Mennyasszony-koszorus..
Mennyasszony-koszorus hajad
Minden szála legyen...
» Pórleány
Tölgy alatt a dombon ültem,
Nyilt daloskönyv...
» Adagio
Szállnak a vadlibák, szállnak,
a gyermekláncfü...
» A rózsa csügged
A rózsa csügged, halványan lehull,
Ha nyári...
» Reggeli Séta
Fehérszínű apró felhők
Futkosnak az ég...
» Kérdezd: szeretlek-e?
Kérdezd: szeretlek-e? s megmondom én,...
|
