|
Az út, amelyen hozzám jöttél,
lábad nyomát nem őrzi már.
A szomszédasszony rég elfelejtett,
bár ajtajába még kiáll.
Szobámban újra alszik minden,
a vázában már nincs virág,
s kezedre nem vágynak remegve
az ablakban petúniák.
Már nem miattad gyúl vörösre
a fény, mely hozzám becsorog,
s az este omló kék haján már
nem villan fehér mosolyod.
Csak én foglak még néha kézen,
ha nem lát senki, s úgy megyek,
lehunyt szemekkel, álom-szépen,
a csillagok felé veled.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Most
Most, amikor éjfelekig
kell dolgoznom...
» A mindenség szerelme
Kezdetben volt a csönd, és nem tudta még,
hogy...
» Az Ő képe
Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény orozva...
» Egy gondolat
Ha nyugodt homlokomra néha
Árnyat vet egy bús...
» A jegyes éneke
Uram, ölelj magadhoz engem.
Ma valami sír a...
» A kit szerettünk
A kit szerettünk, nem feledjük,
Bármit...
» Nagyok a szerelem kínjai, de nem szeretni nem lehet
Amennyivel egy szem köles parányibb
a...
» Te vagy minden...
Te vagy minden gondolatom,
Te vagy minden...
» Sóhaj
Szivedre hajtva fáradt fejemet
szeretném magam...
» Midőn szerelmünk...
Midőn szerelmünk nyílni kezdett,
Boldogságunknak...
|
