|
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
1928 vége
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Elküldém az első lánynak...
Elküldém az első lánynak,
Kit szeretek, első...
» Vígasztalás
Ah! hogy beszéljek újolag
Őróla néked, árva...
» Találkozás
Szeretem a téli éjszakákat,
A síri csendet, a...
» Boros keserűség
Öblös mellel szeptemberbe
Vad dalokra...
» Az örömhez
Öröm, te csalfa vendég,
Te lenge nád!
Mi ért...
» A legszentebb csók
Szálljon le az égnek
Magasságos kedve
Minden...
» Vágy
Ami után kapkodsz, elvész,
amit elengedsz,...
» Finale
1
A néma őszi tájra nézek.
Ajkam lezárt és...
» Szeretem
Szeretem az égnek csillagtáborát.
Szeretem a...
» Lili... lili... liliom...
Lili... lili... liliom,
Zenebona, milliom,
Nyug...
|
