|
Kong s dől a káni csarnok: dicső még, de zordon!
Basahomloksöpörte küszöbön, a termek
pamlagán, a kevély trón helyén, halk szerelmek
fészkein szöcske ugrál s por-nyomot kígyó von.
Repkényzöld kunkorog be az ablakon, ódon
boltívekre fut, erkélyt, rácsot, felet ellep,
az élet veszi vissza, mit az ember elvett,
a balthazári betűkkel írja reá, hogy: ROM.
A hárem közepén a nagy márványmedence
ép maradt, a szökőkút mint valaha, frissen
gyöngyözi muzsikáját az üres egekbe.
Hol vagy, ó, Szerelmem, ki legyőzted a mindent?
Századokat reméltél, s a víz könnyű, lenge...
Ó, gyalázat, nyomod sincs, és a víz ma is reng!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Korai még a konty nekem
Gyöngécske lány vagyok még,
ijeszt is fű-fa...
» Így szaladsz karjaimba
Két szegény karomat kinyujtom
Száz mértföldre....
» Tizenkét vallomás, utószóval
Egy éve hogy nem írtam verset néked,
s a kék...
» Egy hölgyhöz
Most látom, mily erősen
Valál szivembe...
» Csüngője voltam
Csüngője voltam én Lucámnak
s ő rázott férfi s...
» A szerelmeseket óvják
A szerelmeseket óvják
a befalazott ég...
» Végre!
Itt vagy végre hő karomban
Szívem, lelkem...
» A múzsához
Végzetes-vigasztalan halálok
Híradása titkos...
|
