|
Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.
Már nem húz madarak búbos szerelme,
csak házak tárják lámpás ölüket
a szélnek és hangtalan fákon
ring a szerelem.
Valamikor az asszonyom leszel
és átkozott költők rettentő téli
danákkal valahol a hegyeknek
alján hiába énekelnek.
Szép bánat feszül a homlokom
alatt és fekete tájak tükröznek
sötéten összecsörrenő fogaimon:
ne félj.
Csak a februári egyszerűség
érett most bennem szerelemmé
és teljes vagyok már, mint nyáron
egy zengő égszakadás!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Formáltál engem örömödre
Formáltál engem örömödre,
két könnyű lábbal,...
» Szív
A szivet nem lehet behunyni,
Szegény sziv,...
» Nem félek én a városi uraktól...
Nem félek én a városi uraktól,
Nekem még a...
» Fehér éjszakák
Ismered-e az álomtalan éjet,
Mikor a szívünk...
» Az is álom volt talán?
Csendes éjben, nyári éjben
Csillagodtól...
» Tudom, hogy vagy
Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
Állok...
» Beszélgetés
Megállitottam valakit:
- Jó ember, mondd,...
» Koldus
Örökre látlak szépség-verte szemmel
- Ó bús...
» Emlékezz csak a szeretőd szemére
Csókodtól fáradt, boldog reggelen:
Sötét és...
» Egy nap meg egy éj
Egy nap meg egy éj, mit a mámor adott,...
» Merengés
Veszedelmek, veszedelmek!
Mikor hagytok már el...
|
