|
Benn a szivben valaki kalapál;
Vékony vésővel betüket vés a falba,
Nem látott arcokat, nem ismert figurákat:
Verejték-folyós homlokot balra,
Jobbra: széntüzű, kénvirágú fákat,
Csak egyre vés, női hajat pipál.
A kalapács benn mindent összetör:
Egy kék nézés porcellánszobrocskáját,
Egy régi csók könnyszagú csorba üstjét,
Néhány kicsi öröm olcsó ezüstjét;
A szivfalról búsan lehullanak
Az emlékek fakult himzései...
S a falba a rejtelmes kalapács
A vésőt egyre mélyebben veri.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Így volna szép
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Va...
» Tűz és viz
Egy tűz van csak erős, és egy víz árja...
» Kupídó
Én balgatag nevettem
A kézives Kupídót:
E kis...
» A szerető ohajtása
Mint a gyenge virág haldokló fára fonódik,
S...
» Decrescendo
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő...
» A hatodik szonett
Mikor - egy éve - rajtad csüggni kezdtem
túl...
|
