|
Gyémánt-derűs a dérhamvazta rétség,
az őszi-kék égbolt napfényű, tiszta,
mint hideg pupillád, te büszke szépség,
s gőgöd tükrözi vissza.
Mint drága tagjaidat könnyű selymek,
ha szép új napra ébredsz s tettre vágyol,
alvó földeket ezüst ködlepel fed,
szüremlő, lenge fátyol,
s csak néma, szürke fák s nyirkos, füvetlen
ormok merednek mereven az égnek,
mint az elkomorult emlékezetben
a vesztett édes évek.
Közömbös itt a nap, mely a kies táj
dús május-lombja közt tombolt felettünk,
most csak fény s nem meleg. Jole, siess már,
utoljára szeressünk.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hogy hogyan szeretlek?
Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
Ameddig...
» Vers I.
Nem ismerhetsz te engem.Nem tudod,
Hogy hajam...
» Ajándék
Lányka, még most is ragyog a szememben
szíves...
» Várlak
Éjfél van, és én még nem alszom.
Hallgatom a...
» Biztató a szerelemhez
Szép asszonyom, a szerelem
Ötlettelen és ócska...
» Egyedül
Egyedül van az ember mindig,
az egyedüllét...
» Most még feledj el...
Most még feledj el! most a kikelet,
A te...
» Ballada
Olyan bolondos egy történet:
Szegény fiúról,...
» Felgyógyulásomkor
Lázas álmaimban
Angyal szállá hozzám,
Egiektől...
|
