|
Figyelmed és féltésed üvegbúrát varázsolt
körém, hogy sérthetetlen legyek. A szerelem
így idegenített el mindentől a világon.
Aztán megszerettetted a világot velem.
Ha nem vagy itt, elnyúlok árnyékod delejében,
s mosolyod vadméz-ízét viselem ajkamon.
Te vettél rá, hogy lényem határait átlépjem;
azt hiszem, hogy lebegni tudnék, ha akarom.
A szoborcsarnokom vagy, és örökös balettem;
ha rémálom szorongat, te jössz karddal kezedben,
mint Szent Mihály arkangyal az éjben s szétvered
a sárkányt. Most tíz éve kerestem a témákat;
ma a témák keresnek, űznek s utamba állnak.
Forrás fakadt belőlem: túlcsordulok veled.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Róza emléke
Itt legszomorúbb az ősz arcának hervadása:
Level...
» Rózsák a rácson
Megyek a utcán, a villasoron,
tűzvész dühe csap...
» Nosztalgia
Látod ott azt a kis felhősóhajt?
A nap bíbora...
» Örömöm és örömöd
Örömöm és örömöd
mint két hó-angyal...
» Elejtetted a napot
Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap...
» Várlak
Éjfél van, és én még nem alszom.
Hallgatom a...
» Emlékezz csak a szeretőd szemére
Csókodtól fáradt, boldog reggelen:
Sötét és...
» Szerelem szerelem után
Eljön az idő,
amikor ujjongva
ünnepled érkező...
|
