|
Én ellened nagyot hibáztam:
Nem tudtam, szíved mennyit ér.
Keserü könnyet ontva, lázban
Esdettem bocsánatodért.
Kész voltam, térdelvén előtted,
Hogy ábrándom bűnnek vegyem.
S te mégis balgán visszalökted
Könyörgésre nyujtott kezem.
Hitványságát az embereknek
Mért ismertem meg ily korán!
S boldogságom gőgös szivednek
Mért áldoztam fel ostobán?
Megtörtént! már csak örök válást
Látok jövőmben s reszketek;
Forró kezem, jaj, nem talál mást,
Csupán egy jéghideg kezet!
Kivánom, hogy majd idegenben,
Más arcok közt, más tájakon
Rám emlékezned s szánnod engem
Ne legyen néked fájdalom...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Barátomnak
Ilyen dorgálást, barátom,
Tőled már sokszor...
» Magány
Madár dalolgat édesbús dalt
A cserjék...
» Az el-hagyattatott
Hagygy-fel, ó bús szivem! az aggódással!
Nints...
» Szakítottunk
Te véresre csókoltad a számat
és lihegve...
» Szakits, feledj!
Ha van lelked a szakításhoz,
Ha van erőd a...
» A meg-nem-született bölcshöz
Ajkad kapaszkodik szavamba
Ujjad bizsereg...
» Búcsú
Szavainkat már elszórtuk az utcán, kedvesem,
és...
» Észrevétlenül
Látod, már nem is veszlek észre,
úgy...
» Ha válni kell
Ha válni kell, váljunk el,
Úgy mint két...
|
