|
Én ellened nagyot hibáztam:
Nem tudtam, szíved mennyit ér.
Keserü könnyet ontva, lázban
Esdettem bocsánatodért.
Kész voltam, térdelvén előtted,
Hogy ábrándom bűnnek vegyem.
S te mégis balgán visszalökted
Könyörgésre nyujtott kezem.
Hitványságát az embereknek
Mért ismertem meg ily korán!
S boldogságom gőgös szivednek
Mért áldoztam fel ostobán?
Megtörtént! már csak örök válást
Látok jövőmben s reszketek;
Forró kezem, jaj, nem talál mást,
Csupán egy jéghideg kezet!
Kivánom, hogy majd idegenben,
Más arcok közt, más tájakon
Rám emlékezned s szánnod engem
Ne legyen néked fájdalom...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Válás
És válnunk kellett, két fehér dereglye
Vitt...
» Pillanatfelvételek az életből
Van, aki elmegy,
van, aki itt marad.
A...
» A régi dalban minden benne van
Ha a szivre száll búsan-boldogan,
A régi dalban...
» Emlékül
Ha létem elhervasztja a halál,
Emlékezzél reá,...
» A meg-nem-született bölcshöz
Ajkad kapaszkodik szavamba
Ujjad bizsereg...
» Erdőn
Nincs messze még! - Tán egy szavamra vár!
-...
» Köd szürkül...
Köd szürkül a tegnapi rózsa helyén,
Eltünnek a...
» Ha válni kell
Ha válni kell, váljunk el,
Úgy mint két...
» Ha azt mondaná az isten...
"Nem lesz sugár, nem lesz harmat,"
Ha ezt...
|
