|
Ha mindent is – magad mégsem raboltad
El tőlem – s magam önmagamtól én sem
Félbe-hasított faként is egészben
Maradtunk mind a ketten kiraboltak
Mért is tudtál volna te lenni jobbnak
Mint ahogyan lehet e Téridőben
A közöttünk mindegyre terjedőben
Mely a számunkra mindegyre fogyó jav
S téged se raboltalak el magamtól
Bennem mindig akkor marad az akkor
Én maradok az állandó jelennél
Nem házalok se jövőnél se múltnál
Mindent megőrizek ami lehetnél
És mindent elfelejtek ami voltál
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Alkonyat
Halk, hosszú árnyak lejtenek köröttünk,
S már...
» Formáltál engem örömödre
Formáltál engem örömödre,
két könnyű lábbal,...
» Üdvösség
Csak azért
az egyetlen napért
érdemes volt...
» Neked
Jöttél színarany éjnek
jöttél fekete...
» Örök szépség
Szép vagy, mert szépnek látlak.
Vihar csak...
» Ősz
Ősz, hervadás, ború. — A szürke égen
Szomorú...
» A legszebb gyöngy.
Van egy gyöngye a világnak,
Létünk legfőbb...
» Egyedül
Egyedül van az ember mindig,
az egyedüllét...
|
