|
Midőn rám leltél, kedvesem,
kicsiny voltam, szerény,
és mint egy hárság csendesen
beléd virultam én.
Kis lényemnek név sem jutott,
de bennem nőtt a vágy,
míg szóltál: már oly nagy vagyok,
név nem foghatna át.
S én, mint akit május, mitosz,
meg tengerár tetéz,
lettem újborként illatos,
a lelkeddel nehéz.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Őszi hangulat
Szívem, ha majd a vándor-útra lépve
utánad...
» Amint itt ülök
Amint itt űlök, s nézem arcodat,
árnyék gyanánt...
» köszönöm
köszönöm az elsimuló perceket
nappalok...
» Mikor mondom már?
Mikor mondom már: "Asszonyom,
Elmult a harc,...
» Hófehérke
Igen, ez csak vers: lim-lom, szép szemét,
Játék,...
» In aeternum
Amit megírtam sok, sok év előtt,
Látom, valóra...
|
