|
Reggelre megtérek ide melléd
onnan, a csodákkal kövezett idegen útról
amiről nyelvem regélni tudatlan
s tollam is gyenge, -
megtérek ide reggelre melléd
nesztelen. Testem megrándúlva halk sóhajban
fogadja be a messzejárt utast, a lelket,
s feléd fordúl e földre vissza még nem vénült orcám
hogy te légy az első, kit szemeim meglátnak ujfent
s feléd ragyogjon egyetlen kincsem a szebbik létből,
mit magammal elhozhattam orozva néked onnan,
hol még erdőnyi terem belőle,
- vedd hát ó kedves, ezt a mosolyt,
első mosolyát a bús valóság nappalának
s az utolsót arról a tájról, melyről nyelvem regélni tudatlan
s tollam is gyönge.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A nő
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű...
» (ismeretlen)
A hogy szeretnek
S gyűlölnek a nők,
Abban...
» Álmot láttam...
Álmot láttam,
Álmot boldog szerelemről,
A'...
» Távoli anyáknak
Napról napra és percről percre
Folyton csak...
» Titkos fájdalom
Minden megingott, mikor az utolsó
napon csók...
» Legszebb...
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
vmarianna
...
» Dal
Szomorú vagyok, nehéz sóhajok
tépnek, mindig...
» Elmondottam...
Elmondottam, eldaloltam
A' mit érzett...
» Könyörgés
Tág szemmel már csak engemet figyel,
mint néma...
» A holdkóros apród története
A hold, az alma-báju bolygó
- Mondják -...
|
