|
A szem, amelyről oly forrón daloltam,
a kar, a kéz, a lába, arca, keble,
melyeknek láttán magam is feledve
az emberek közt elmagányosodtam,
a színarany haj, száz fényes bodorban,
angyal-mosolyt villantó játszi kedve
s mi még földünk menyországgá tehette:
most ott hever mind egy maroknyi porban.
S én mégis élek! Búban és haragban,
mert elhagyott a fény, mit úgy szerettem,
s romlott hajóm vihar tépázza-rázza!
A szerelem dalát így abbahagytam:
az ér kiszáradt bennem, és rekedten
csap át kifáradt lantom is sirásba.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Fogadás
Midőn a vágyak láza forr eremben
S hő...
» A bús legény
Forgószél megy út közepén,
Csoportokat dobál...
» Örökkön-örökké
Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
marad...
» Üres sarok a szekrényben
Van már patyolat függönyöm
és haragosvörös...
» A házasságról
Nagy szeretet vagyon, és házasság nincsen az...
» Ki a hibás?
Játék gyanánt veszed a férfi sziveket,
Látom...
» A szerelemről
Rózsák között Kupidó
Egykor, kicsinyke...
» Hajnalének
Ébren állj, te őrszem és ne félj:
rámtalál, ki...
|
