|
Bennem élsz, mint évgyűrű a fában,
mint sejtmag plazma áramában,
sírsz vagy nevetsz, minden rezdülésed
rajtam fut át, elhal, majd föléled.
Bennem élsz, mint felhőben a pára,
mint csillag az égnek bársonyába,
bennem élsz te – ó megfoghatatlan –,
mint a hegedűben a tiszta dallam.
Bennem élsz, mint anyaméhben a magzat,
ám megérik, tovább nem maradhat –
egyszer te is kiszakadsz belőlem
s itt maradnék magamra, erőtlen?
Jöhet-e még oly óra, amelyben
tenélküled kellene szeretnem?
Hozhat-e sors még olyan percet,
mikor én többé nem szeretlek?
Nem, nem hozhat! S te nem menekülhetsz,
ereimben piros vérként lüktetsz,
sejtjeimbe véstem bele arcod –
bennem élsz és bennem kell meghalnod.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Utolsó szerelem
Ó, ha eljön öregkorunk,
Szerelmünk mélyebb s...
» Őrizem a szemed
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már...
» És mégis megvártalak
Te még nem indultál el útnak
S engem űzött az...
» Egy napig éltek...
Egy napig éltek szép virágaid.
A szem...
» Bukdácsolva …
Bukdácsolva is
hálás vagyok,
hogy felé
lejt...
» Szerelmes vers
A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke...
» Tiszta szerelem
Oly jó szeretni Téged
lengsz, mint illatos...
» Ágról ágra…
Ágról ágra száll a’ méhe,
Mindenütt mézet...
» Hogyan?
Mint rózsa, ki még bimbó, halvány.
Mint alvó...
» Férfi sorsa
A nő. Igaz. És én sem tagadom,
De ez a sors...
» S ha ág dobol az üvegen…
S ha ág dobol az üvegen
és megremeg a...
|
