|
Az Emberiség koponyáján
ül a szerelem
s e trónt nevetve profanálván
üli szemtelen.
A légbe ezer búborékot
vigan fuvogat,
talán hogy majd utólérjék ott
a csillagokat.
S a fényes gömb mind oly törékeny
röpűlni tanul,
s szétpattan, mire tudna, régen
arany álomul.
S hallom, hogy minden búboréknál
feljajdul a fej:
"Vad játékod, piciny pribék, már
mikor hagyod el?
Mert mit igy szájad unalomból
a légbe kilő,
nem egyéb, mint az én agyamból
a vér, a velő!"
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Áldott kezek
Sötét, nyomasztó éj borult reám,
Sápadtan...
» A szerelem
Minek mondjátok egyre, szüntelen,
Hogy: égi...
» Siralmas
Csak a szép szemedet tudnám elfeledni,
minden...
» Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a...
» A sonetto
Hespériának szent virányain
Hallám az ifjút...
» A holdhoz
Hő vágyaim csak érted égnek,
Oh csendes éjek...
» A' Csere
A' csintalan leányok
Szünetlenűl perelnek
Rám,...
» Rímes, furcsa játék
Szeszélyes, bús ajándék
E rímes, furcsa...
» Dal
Szép szűz! mikor szivem deli
Pompájú képed'...
» Mi vonja...
Mi vonja ugy fejed a te kis kezedre?
Tán a mik...
» Nem nevezném egyébnek
Nem nevezném egyébnek a szerelmet,
Ha e helyett...
|
