|
Az Emberiség koponyáján
ül a szerelem
s e trónt nevetve profanálván
üli szemtelen.
A légbe ezer búborékot
vigan fuvogat,
talán hogy majd utólérjék ott
a csillagokat.
S a fényes gömb mind oly törékeny
röpűlni tanul,
s szétpattan, mire tudna, régen
arany álomul.
S hallom, hogy minden búboréknál
feljajdul a fej:
"Vad játékod, piciny pribék, már
mikor hagyod el?
Mert mit igy szájad unalomból
a légbe kilő,
nem egyéb, mint az én agyamból
a vér, a velő!"
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Biztató a szerelemhez
Szép asszonyom, a szerelem
Ötlettelen és ócska...
» Tele van a kert virággal...
Tele van a kert virággal,
Vígan csattog a...
» Lelkem kiszikkadt mezején
Lelkem kiszikkadt mezején
pár szál virágot...
» Összhangzattan
Álmom álmodnak megfelel
és ez a baj és ez a...
» Vágy
Ami után kapkodsz, elvész,
amit elengedsz,...
» Megyünk együtt
Megyünk együtt, utunk mélyre, messze húz.
Én az...
» Mi a nő?
Világnak vígsága
Férfinek gyönyöre,
Kebelén...
» Tizenkét vallomás, utószóval
Egy éve hogy nem írtam verset néked,
s a kék...
» Mert túlságosan akarlak
Ki ott állott az útban,
Ellökni mindig...
» Múlt
Valaha, hogy a párom lettél,
most három éve...
» Szökés
Most szököm hozzád, mikor a vágyak
Verik a...
|
