|
Micsoda áram zuhog át rajtunk!
Mint villanyvezeték
összesodort két különnemű szára:
lobogunk egybefonódva
s kigyullad a lámpa:
vágy és gyönyör -
soha csömör,
egy pillanatra sem.
Húsz éve már pillantásodra pendül
megfeszült idegem.
Nélküled a föld mint távoli bolygó
forog süketen, betegen.
Fény és sötét, páncél, mi véd:
ez vagy, s a tiszta öröm,
mely átölel, nem enged el,
nem enged, bármi jön…
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Gyöngylelet
Boldog vagyok, mint senki más,
és mégis kedvem...
» Memento
Kit megálmodtál egyszer magadnak,
Hajad...
» Don Juan
Kisértő árny, valóban árnyék,
Mit bűnöm...
» Ballada
Olyan bolondos egy történet:
Szegény fiúról,...
» Őszi fecskék
Könnyü fecskék, elröpültök
Dél felé,
Bár...
» Így, ilyen forrón
Így, ilyen forrón, nem téged szeretlek,
szépsége...
» A vár fehér asszonya
A lelkem ódon, babonás vár,
Mohos, gőgös és...
» Ha láttad volna...
Ha láttad volna, hogy bámultak
Barátaim: a...
» Élek, halok
Élek, halok; kigyúlok s vízbefúlok.
Didergek s...
|
