|
Szemünkben megnézik maguk,
megnézik futtában a nők;
alkalmi tükreik vagyunk,
fényünkön átrebbennek ők.
És büntelen mennek tovább,
ha elkapták tekintetünk,
s mi - villogok s fakók, simák -
szilánkjainkra széttörünk.
Végül homokká porladunk
bontó sugaraik alatt,
testünkből csak keret: a csont
s a fekete foncsor marad.
S a fekete foncsorban is
gyilkos tekintetük ragyog,
mely földre vont és sírba vitt
és mindhalálig ringatott.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Láz
De jó, hogy jöttél, drága. Soha jobbkor.
Lázam...
» Visszatekintés
Én is éltem... vagy nem élet
Születésen...
» Izlett a tea
Izlett a tea, s vitatárgynak
csemegéjük is, a...
» Én és a festő
Igy ült, így nézett, haja így folyt hattyu...
» Nem vagy te legszebb...
Nem vagy te legszebb a világon,
Tán oly szép...
» A pillanatok nyoszolyáján
Te másé, én meg senkié,
Egy kedvre ketten nem...
» Hódolat Máriának
Neked szentelt ifjú szívem
Minden vágyat,...
» Hajnali csók
Mikor a gyertyánk üszkösen ég már,
s sóhajba...
» A rózsabimbóhoz
Nyílj ki, nyájason mosolygó
Rózsabimbó, nyílj...
|
