|
A bokréta elhervadott,
Leveleit emlékkönyvbe tegyük el,
Kössünk rája gyászszalagot,
Vagy a mi jobb, a mi még jobb, vessük el.
Tudtad te, hogy szeretélek,
Mikor daczból annyit sokszor tagadtam,
Most, bár százszor esküdném meg:
Tudom, mégis kételkednél te abban.
Én is hittem, hogy szeretsz te,
Bár szivedben hóval fedted a tavaszt -
Állhatsz itten most könyezve,
Látom én, hogy nem szerelem, bánat az.
Sok, sok bajunk esett nékünk,
Félreértés, gúny, boszú, mind sorba jött,
S minden szálat összetéptünk,
Mely két szivet az életben összeköt.
A régit hát ne játszuk mi,
Tréfa-tárgyra nem való az, a mi holt,
Minek volna azt hazudni,
A mi egykor olyan szent és igaz volt!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Magyar költő a XVI. században
Hajnalban a mezők füve harmatozik;
nap kél;...
» Halott szók hona
Vágyaim ma nagy, karcsú jegenyék,
valami...
» Marasztanálak, májusom
Azúr szemed, látom, már messze néz,
sziromhava...
» Dal
Együtt összhang s szerelem
Lelkeden és...
» A fehér csönd
Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér...
» Helyek, szerelmek
Nem leltem meg soha
helyem, hogy mondhatnám
...
» A bátortalan szerelmes
Remény s kétség között epesztem
Édes kínok közt...
» Hegyi beszéd
Hegytetőre szállok kedvesemmel.
Szárnyaink...
» Csipkerózsa
A vártoronyban szűzi csend,
A pergő rokka...
» Könyörgés
Tág szemmel már csak engemet figyel,
mint néma...
» Kapcsolatok
Templom a természet: élő oszlopai
időnkint...
|
