|
Hegytetőre szállok kedvesemmel.
Szárnyaink vannak.
Ölelem derekát.
Már itt sem érzem a nagy összefüggést,
megszüntem a porszem-milliárd
egyetlen porszeme lenni,
aki forgószelekben forog
s lehull.
Nem érzem a világ-nagyság
iszonyú súlyát vállamon:
a csillag-titkok, csillag-dalok,
fogamzás, keletkezés, halál:
nem érdekelnek.
Megnőtt az életem.
Minden eltörpült.
Szeretek: én vagyok fontos és ő.
Töprengés nélkül éljük az édes törvényeket.
Fehérek vagyunk,
tiszták és ostobák, mint az ostya.
Lengő szakállú, öreg szikár pap
mutat fel minket a hegytetőn:
Íme, a szentség! Térdrehullni!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Erdőben
Nincs: vége és többé soha -
Mint sziklakőre a...
» Mező
A vén diófát fejsze ölte meg,
a gyöngyvirág...
» Szép vagy...
Szép vagy, midőn elgondolkozva állsz,
S mint a...
» Nekem nem kell a' valóság...
Nekem nem kell a' valóság: -
Virágit...
» Két vers
l.
Annyira kellesz, hogy - látod -...
» Piros fonál
Az árnyékom hatalmas néger legény,
akivel...
» Elsõ szerelmemhez
Letûnt ifjúságom édes arany álma,
Hervadt...
» Déli árnyak
Szeretem nappal a lámpavilágot,
a sárgaszin,...
» Csak hagyjatok!
Csak hagyjatok, hagyjatok
Állni magamba’,
Csak...
» Tűnődés
Kíváncsi játék és szeszély
a szerelem...
» Bolygó tüzek
Nemes nők, igaz nők, szelidek környeznek,
Mondjá...
» John Andreson, Szivem, John
John Anderson, szivem, John
kezdetben, valaha...
|
