|
A szived majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,
oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.
S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati
nyöszörgés kinlódik elő,
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfuj, mint pókhálót a szél.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Egy szó
Ha a megsértett szenvedély
Szivemben föl nem...
» Szerelmeslevél
Csend van, a lomb közt fényküllő remeg,
lidérc...
» A szerelem filozófiája
Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az...
» Utolsó szerelem
Ó, ha eljön öregkorunk,
Szerelmünk mélyebb s...
» Gyűlölök és szeretek
Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én...
» Így szaladsz karjaimba
Két szegény karomat kinyujtom
Száz mértföldre....
» Mint sötétet...
Mint sötétet a fény -
úgy leltelek,
mint utazó...
» Ne gondolj reám
Ne gondolj énreám
Szüntelenül,
Habár szelíd...
» Nászinduló
Kisirt szemekkel ébred rám a hajnal,
Sötét...
|
