|
Tűnődve, egyedül rovom a rétek
magányát, lassú léptekkel merengek,
s ahányszor csak az út porában ember
nyomát fedem fel, más ösvényre térek.
Barátot, társaságot, ünnepséget
is kerülök: ez egyetlen védelmem,
hogy ne lássák a bánatot szememben,
sem a tüzet, mely belülről eléget.
Így csak folyók, fák, bokrok ismerik meg,
mint szenvedek, míg az erdőket járom,
s mindenhol, sűrű bozótban, vad szirtek
meredékén is, beszélgetni Ámor
szegődik mellém: ő az útitársam,
s a szerelemről veszekszünk egymással.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tükrök törvénye
Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást...
» Szerelem
Csak átcsúszott rajtad, tegnap még nem volt s...
» Keserű élet, édes szerelem
Másnak szívem mindig jót kivánt,
S engem mégis...
» Álmatlan éjjen
Benn a szivben valaki kalapál;
Vékony vésővel...
» Kupídó
Én balgatag nevettem
A kézives Kupídót:
E kis...
» Szerelem és bor
Tudod-e, jó pajtás! miben áll boldogság?
Vagy...
» A szerető ohajtása
Mint a gyenge virág haldokló fára fonódik,
S...
» Nagyon közelbe kerültünk
Kezdetben tán nem is hevültünk
S mégis:
Szép,...
|
