|
Mint nyugvó úrnőt piperéz remegve
A néger rabnő lágy s illatos ujja,
Úgy szépíti a lankadt tájat újra
A setét ujjú, alázatos este.
Bús rableány! ki kékszínűre fested
A fák kontyát, s a holdnak hervadt arcát
Ezüstösre kendőzöd, csúnya hajszák
Miatt gyűrött orcám úgy simogasd meg,
Mint régen egy lány, ki mióta elment,
Oly fáradt illatú nekem az élet,
Mint most a mély és elsötétült kertek,
S kiért, míg csüggedt fővel várlak téged,
Oly forró s oly könnyes a szívem vágya,
Mint jöttödkor, est, az özvegyek ágya.
1909.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Midőn szerelmünk...
Midőn szerelmünk nyílni kezdett,
Boldogságunknak...
» Szigeti emlék
Csókolóztam a Margitszigeten,
Ó, drága,...
» Kibékülés
A toll szalad.
Két sürű oldalon
sötét...
» Hol vagy?
A napok telnek, telnek.
Homályos, ködös...
» Első szerelem
Mint est homályán csermely tükörében
A...
» A szerető ohajtása
Mint a gyenge virág haldokló fára fonódik,
S...
» Kezek beszéde
A kezünk titkos beszédét érted-e?
Hogy vallanak...
» Szerelmes vers
Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló...
» Várj
Nem leszel mindig egyedül,
eljön hogy újra...
|
